A számítástechnika kora a mostani. Nehezen található ma már olyan otthon, ahol ne lenne használat kész állapotban egy PC vagy éppen laptop.
Az internet elérés, már az okostelefonokon keresztül is egyszerűen megoldható. A komolyabb munkák elvégzéséhez azonban, mégis csak jól jön az egérrel, billentyűzettel ellátott készülék. Ezeknek egy továbbfejlesztett változata az ipari laptop. Ezen berendezések annyiban különböznek a hétköznapi társaiktól, hogy komolyabb fejlesztések eredményeként születtek meg. Minden területen nézve előremutatóak. Amire leginkább szükség van az a nagyfokú ellenállóság az ipari laptop jól viseli a gyakran extrém környezeti viszonyokat, port, nedvességet, esőt, ütéseket de azért kalapáccsal nem érdemes neki esni, mert az hagy rajta némi nyomot.
Milyen sajátosságokkal bír az ipari laptop?
Az ellenálló képességéről már volt szó, de ezen felül vannak még más olyan sajátosságok, amik kiemelik a hétköznapi eszközök sorából az ipari laptop modelleket. Itt van máris az élettartamuk. Az kitolódhat akár 5 évre, ami a legtöbb hagyományos változatnál elég ritka, főként a folyamatos kihasználás mellett.
Az akkumulátor kapacitás is mondhatni fel van turbózva. Aktív működés mellett általában néhány óra alatt a lemerülés közelébe kerül a legtöbb otthoni berendezés. Ezzel szemben az ipari laptop akár 10-12 órán keresztül is viseli a fokozott terhelést és csak ezt követően kell töltőre tenni. Bár többségében gyárakban, raktárakban, katonai létesítményekben szokták munkára fogni, ha komoly befektetésben gondolkodik, akkor egy ipari laptop garantáltan megszolgálja a bizalmát.