A világ tele van páratlan természeti kincsekkel, amiket érdemes megtekinteni főként akkor, ha ehhez a feltételek adott. Bár kis hazánk és a környezető országok mind rejtenek magukban ilyen jellegű csodákat Andorra ezen a területen még inkább bővelkedik. Európa 6. legkisebb állama valószínűleg éppen azért annyira izgalmas, mert kis területen megannyi szépség összpontosul, így nagyon lélekemlő minden alkalom, amit itt töltünk el. Ha valahová, akkor ide megéri elmenni és akár több hetet, de mindenképpen néhány napot rászánni a szépségek felfedezésére, átélésére. Az utazás nem jelenthet gondot Andorra területére, mert nincs vízumkötelezettség, ami pedig a távolságot illeti az szintén áthidalható, akár még saját autóval, busszal, vonattal is, de a leggyorsabb mindenképpen repülővel.
A természet igazi kincsesbányája Andorra
Andorra a hegyek országa. A legmagasabb pontja a 2946 méteres Coma Pedrosa. Rengeteg vízeséssel szabdalt táj található itt, ahol a természet uralkodik. A virágos mezők és domboldalak mindig feledhetetlen élményt nyújtanak. Érdemes éppen ezért úgy időzíteni a kirándulást, amikor éppen a nárciszok, az ibolyák, margaréták, íriszek, rododendronok nyílnak. Valami igazán megnyugtató kiülni és csak nézni mindazt a csodát, amit Andorra ilyen tekintetben nyújtani tud. Ha tehát úgy érezzük, hogy nélkülözhetetlen a lazítás, mert a folyamatos rohanást már nem bírjuk tovább, akkor itt megtaláljuk a békét, még ha csak rövid időre is, de elengedhetjük a problémákat. A biztonság azonban fontos. Éppen ezért indulás ellőtt egy kiváló utazásbiztosítás kötése ne maradjon el semmi esetre sem.