Sniper: Ghost Warrior - PC játék teszt (HD)
Sniper: Ghost Warrior - 30 euróért többet vártunk - videó (HD):
Aki látott már City Interactive játékot az tudja - aki meg nem annak most eláruljuk - hogy a fejlesztők eddig főleg olcsó, másodvonalas játékokkal „jeleskedtek”. Az eddigi alkotások között amúgy találunk jó néhány Sniper művet, azonban azok a budget kategóriát erősítették. A City Interactive legújabb Sniper: Ghost Warrior játéka ezzel szemben már 30 euró, ennyiért pedig igazán komoly stuffot vártunk. Sajnos a várakozás megmaradt, ugyanis a game tele van a készítőktől megszokott bugokkal és más, hasonló játékokból vett ötletekkel. Ami pedig igazán elkeserítő, hogy a Single Player módot alapvetően nem is mesterlövész, hanem akció stílusban kell végigküzdeni:
Sniper: Ghost Warrior - pár jó ötlet, és sok-sok bug:
Kezdjünk a jó ötletekkel. Itt van például a bullet cam, ami egy jól sikerült távoli lövés után követi a golyó útját. Láthatjuk, ahogy az ellenél feje szétloccsan, ő maga pedig rongybabaként hullik a porba. Jópofa, azonban láttunk már ilyet korábban is, kicsit jobb kivitelezésben. Szintétén kellemes a lélegzet visszatartása, azonban ez sem újdonság, ráadásul sokszor pont akkor nem használható, amikor a legjobban kellene.

Sniper: Ghost Warrior - inkább akció, semmint mesterlövész játék
Sajnos a Sniper: Ghost Warrior-ból sokkal nagyobb szeletet hasítanak ki a bugok, mint a pozitívumok. Nem sorolnánk fel mindet, csak említés szinten a legzavaróbbakat. Az egyik ilyen bug a terep. Sajnos számos alkalommal fordul elő, hogy ha leguggolunk, akkor beragad a karakter. Ilyenkor nincs mit tenni, fel kell állni, hogy tovább jussunk, persze ezzel kockáztatjuk, hogy észrevesznek az ellenfelek. Beakadást képes produkálni a puska is, méghozzá a lehető legrosszabb pillanatokban (van, hogy a cső beakad a falba, deszkába stb..) Az irányíthatóságot nem, azonban az élmény alaposan elrontja a sátrak falán és tetején áthulló eső, és a levegőben maradó halott ellenfél.

Sniper: Ghost Warrior - az egyik, multiban is játszható pálya
Súlyos hibák is vannak bőven, ilyen például az ugrás kivitelezése. Az azonos magasságú tereptárgyakat nem kezeli konzekvensen a játék. Egy derékmagas szikla például átugorható, míg egy ugyanilyen kerítés már nem. Számtalan egyéb kisebb-nagyobb bugot sorolhatnánk még, melyek egy része az irányítást, más része pedig a Single kampányt érinti, de ezek jó részére már utaltunk a videóban is.

Sniper: Ghost Warrior - ez fejes lesz
Mindent összevetve a Sniper: Ghost Warrior nem lenne annyira rossz, elvégre a hangok és a grafika rendben van és a játékmenet is tűrhető. Azonban ha a City Interactive nem képes kinőni a felsorolt hibákból, akkor sosem jutnak ki a budget kategóriából. 30 eurót ez a játék egyértelműen nem ér meg, még akkor sem, ha multiban játszunk vele. Apropó multi: két játékossal még jó móka, de ha 5-7 mesterlövész vadászik egymásra, az már nem élmény, hanem idegbaj..
Sniper: Ghost Warrior - galéria:
- Kapcsolódó hír(ek)
- » Activison - Call of Duty-t a népnek
- » Alpha Protocol - elkaszálta a Sega
- » BioWare - van aki a PC-nél marad
- » Respawn vs. Activison - a nagyfőnök perbe fogva
- » Splinter Cell: Conviction - DLC tervek
- Kapcsolódó teszt(ek)
- » Aliens vs Predator (2010) - videós teszt
- » Blur - Power Up - játék teszt (HD)
- » Games Forever - az első videos játékcsomag
- » Medal of Honor Multi-Player Beta teszt (HD)
- » SBK X - PC játék teszt - videó









