Cebit 2009 – helyszíni beszámoló I. rész


Szerző: certamen | Dátum: 2009-03-12 23:37:03 | Rovat: Hardver



Tartalom:



CeBIT 2009


Számos rendezvényen és kiállításon jártunk már, de olyan rangos eseményen, mint a CeBIT most először. Emiatt a kiállításon tett túránk alkalmával néha kicsit határozatlanul, néha pedig bizonytalanul mentünk oda egy-egy kiállítóhoz, amiből számos vicces, vagy éppen bosszantó beszélgetés kerekedett.


X-BOW

az első dolog, amit meglát az északi 1-es kapun belépő látogató


Mostani, háromrészesre tervezett beszámolónkban csak a tényekre és látott hardverekre szorítkozunk, azonban blogunkban olvashatóak lesznek az innen kimaradó részek is. Akit csak a hardverek, a hostess lányok és az újdonságok érdekelnek, az ebből a cikkből megtudhat mindent, amire kíváncsi. Aki viszont szeretné elolvasni, hogy milyen nyelven lehet a német rendőrökkel és parkoló őrökkel kommunikálni, hogy miként tessékeltek ki minket a McAfee standjáról és hogy hová bújtak előlünk a Point of View standján a marketingesek, az látogasson el blogunkba!


CeBIT 2009


A CeBIT kiállítás idén 2009. március 3. és március 8-a között került megrendezésre, a szokásos helyen Hannoverben a Deutche Messe területén. Idén közel 400.000 látogató volt kíváncsi az informatika, távközlés és híradástechnika újdonságaira, érdekességeire. Ez a szám nagyjából 20%-kal kevesebb, mint tavaly, bár ezt a szombati ottlétünk alkalmával nem éreztük meg. A 26 pavilon közül „csak” 5-ben voltak stábunkat igazán érdeklő kiállítók, így elsősorban az itt meglátogatott 17 cég (Arctic Cooling, ASRock, Biostar, Force 3D, Gainward, Geil, Gigabyte, Green Project, Gskill, Igo, Kaspersky, Manli, Microsoft, MSI, Sharkoon, Shuttle, Point of View) termékeiből készült összefoglalónk. Kezdjük is a sort, elsőként nézzük meg, mit láttunk az MSI, az Arctic Cooling és a Shuttle standján!


CeBIT 2009 – MSI WIND TOP



tovább

SPIDERNET ´99


© 2008-2019 - hardver-teszt.hu - Minden jog fenntartva